Logo
  • Rólunk
  • Csapataink
  • Edzőink
  • Dokumentumok
  • Képgaléria
  • Hírek
  • Naptár
  • EgyesületOnline
    • Belépés
    • Regisztráció
  • Kapcsolat

Rólunk

  • Főoldal
  • |
  • Rólunk

Rólunk

A kezdetek: 1986-ban érlelődött meg a város vezetőiben az a gondolat, hogy a BSC mellett létrehozzanak egy olyan sportegyesületet, amely a helyi diákság számára biztosít sportolási és versenyzési lehetőséget. A gondolatból akkor lett tett, amikor a KSI általános iskolájából középiskolánkba igazolt a komplett korosztályos röplabda csapat, amely akkoriban az NB II.-ben játszott.

A gimnázium és a város vezetése - az általános iskolákkal karöltve - létre is hozták 1987-ben a BDSE-t. Az elnöki teendőket az ötletgazda dr. Veresegyházi Béla, a gimnázium akkori igazgatója vállalta, majd Tóth Béla vette át a stafétát, mintegy 8 évre. Elfoglaltságai miatt lemondott, így két éve ismét dr. Veresegyházi Bélát választották a tagok elnöküknek.

Elsőként a röplabda mellett az atlétika, a labdarúgás és a kosárlabda szakosztályai alakultak meg, olyan edzők vezetésével, mint: dr. Kotsis Attiláné, Kovács Károly, Kovács Zsigmond, Tóth Béla, Ujj Józsefné, Kadlecsik Kornél, Zsidó Ernő, Stifft Nándor, Bognár Ellák.

Az új sportkör kettős feladatot kapott: egyrészt a minőségi sport ápolását, másrészt a tömeg- és diáksport igényeinek kielégítését.

A megalakulás óta városunk Önkormányzata példaszerűen támogatja (mások mellett) egyesületünket. A kiadások 80%-át az edzéskörülmények biztosítása, vagyis a tornaterem bérleti és pályabérleti díjak teszik ki, ehhez járul még a versenyeztetések, vagyis nevezési díjak, utazási költségek és egyen szerelések biztosítása. Az edzők közül csak az RG és aerobik szakosztály edzői dolgoznak szerződéses jogviszonyban.

A megalakulást követő lelkes munka nyomán a sikerek sem maradtak el.

A röplabdás lányok bekerültek az NB I.-be, az atléták és a kosarasok kiváló megyei és országos helyezésekkel hívták fel magukra a figyelmet. Személyi okokból az akkori röplabda szakosztály néhány év múlva átmenetileg megszűnt, de két éve Dezső Béla irányításával újra működik. A kosárlabda iránt érdeklődő fiatalok Stift Nándor és Becz György vezetésével változatlanul dolgoznak.

Az utóbbi években

A legeredményesebb és legnépesebb szakosztályok Egri Gyula irányításával az atlétika, a ritmikus gimnasztika Majorosné Béres Emese vezetésével, és a legújabb, legdinamikusabban fejlődő szakosztály az aerobik Egriné Árva Márta vezetésével. A szakosztályok kiváló munkájuk eredményeként jól megfelelnek az egyesület eredeti célkitűzésének. Az egyesületben sok gyermek bontogatja képességeit, próbálgatja tehetségét, s ezek közül kerülnek ki élversenyzőink, akik ma már az országos, sőt nemzetközi versenyeken a dobogót ostromolják.

Üdvözöljük weboldalunkon!

Üdvözöljük a BDSE weboldalán! Sport iránt érdeklődő fiatal vagy? Szeretnél versenyszerűen sportolni, vagy csupán egy közösséget találni magad, ahol jól érezheted, és kimozoghatod magad? Nézz körül bátran, mi segítünk!

Kapcsolat

E-mail

dezso.bela@gmail.com

Szabályzatok

  • Adatvédelmi Tájékoztató

Adatbekérés

  • Adatkezelés / Hozzájárulás / Belépés

© 2025 BDSE - Minden jog fenntartva.