Indul a bronzcsata
NB I-es felnőtt csapatunk az elmúlt években már több alkalommal is a negyedik helyen végzett a bajnokságban, az első budaörsi érem ugyanakkor még várat magára. A lányok már elérték a kitűzött célt, bejutottak a legjobb négy közé és megküzdhetnek a harmadik helyért. Az első fontos lépés ehhez egy vasárnapi győzelem lehet Újpesten.
„Amit bírunk beleadunk!” – jelentette ki Ujvárosi Levente, NB I-es felnőtt csapatunk vezetőedzője az UTE 21-es együttese elleni első mérkőzés előtt. Mint mondta: az UTE csarnokában nagyon nehéz nyerni, de a budaörsi lányok mindent bele fognak adni.
Hozzuk mi magunkból a legtöbbet és akkor bármi előfordulhat” – mondta Flach Dóra, NB I-es felnőtt csapatunk liberója a bronzcsata első, idegenbeli mérkőzése előtt. Hozzátette azt is, hogy szoros összecsapásra számít.
A harmadik helyért kezdődő összecsapás első meccse április 26-án, vasárnap 18:30-kor lesz Újpesten. Ezután május 2-án, szombaton 19:45-kor fogadjuk a fővárosi lila-fehéreket a budaörsi Illyés-Aramis Sportcsarnokban.
🔴⚫ Hajrá, BDSE! Hajrá, Budaörs! 🔴⚫