PEZSGŐ VÉR ÉS ERŐS AKARAT - INTERJÚ FUTSEK SÁRÁVAL!

PEZSGŐ VÉR ÉS ERŐS AKARAT - INTERJÚ FUTSEK SÁRÁVAL!

20 éves kora ellenére bőven van miről beszélgetni Futsek Sárával, aki pályafutását még feladóként kezdte, de jelenleg liberóként erősíti együttesünket. Tánc, Amerika, csapategység - bemutatjuk a tehetséges fiatal játékost!

Mikor kezdtél el röplabdázni és mindig egyértelmű volt-e számodra, hogy ezt a sportágat választod?

2012-ben, 12 évesen kezdtem el röpizni. Előtte táncoltam és valami „sportosabb sportot” szerettem volna elkezdeni, és legjobb barátnőm a Budaörsnél játszott, és tőle jött az ötlet. Nagyon hamar beleszerettem a sportágba: nagyon szerettem az edzőimet és a csapatot is, így egyértelmű volt, hogy folytatni fogom.

Milyen táncot tanultál előtte?

Hiphopoztam 4 éves korom óta, összesen olyan 9 évig táncoltam. Nem azért hagytam abba, mert nem jött be, hanem egyszerűen egy megmozgatóbb, adrenalinszint-növelő, sportosabb tesmozgásra vágytam. De mai napig imádom a táncot, mai napig csinálom otthon, barátokkal, bulikban… szóval teljesen nem szakadtam el tőle, csak nem azt csinálom napi szinten.

Akkor egy csapatbulin is te vagy a fő táncos a parketten?

Mondjuk így, igen… (nevet) Én olyan karakter vagyok, hogy ha csinálok valamit, akkor azt szeretem jól csinálni – így van a tánccal és a röplabdával is, mindig igyekszem a legjobbamat kihozni.

Ki társul hozzád még a csapatból, amikor táncról van szó?

Szinte mindenki! Szerencsére a csapatból szinte mindenkinek ugyanolyan a zenei ízlése, úgyhogy nagyon szeretünk együtt lenni, nagyon szeretünk edzések és meccsek után zenét hallgatni, nevetni, táncolni…

Ki a DJ az öltözőben?

Petra (Horváth Petra) és Szilas (Sziládi Viktória), de igazából mindenki beteszi azt a zenét, ami épp a hangulatunkhoz illik.

Megjártad Amerikát is. Mesélj róla, kérlek, egy kicsit!

2017 augusztusától következő év júniusáig voltam kint Amerikában egy évet. Ez egy cserediák-program volt, bár helyettem nem jött ide senki, de én egyedül kimentem. Nagyon jó „családom” volt, a mai napig tartom velük a kapcsolatot! Volt egy idősebb és egy fiatalabb „lánytestvérem”, ami azért volt jó, mert vérszerinti testvérem csak két fiú van, így ez jó élmény, felüdülés volt. Kint is röplabdáztam az iskolában, majd szerzett nekem a kinti apukám egy csapatot, ahová heti kétszer lejárhattam edzeni. Ez fontos is volt, hogy nehogy az legyen, hogy egy évig nem játszom semennyit. Nagyon jó volt, meg is kerestek csapatok, voltam válogatón is, és főleg azért nem lett belőle semmi, mert tudták, hogy cserediákként vissza kell jönnöm Magyarországra. Négy levelet is kaptam egyesületektől és egyetemektől, hogy szeretnének megnézni válogatón…

Milyen különbséget észleltél a kinti és az itthoni röplabda között?

Játék közben és kívülről nézve is érezhető volt a stílusbeli és sebességbeli különbség. Mivel itthon tanultam az alapokat, itthon szocializálódtam a sportágban, így nem hangolódtam át az amerikai röplabdára, de azt éreztem, hogy az én játékstílusom nagyon más mint az övék. Lassabb voltam fejben, de ebben fel tudtam zárkózni, technikában viszont nem. Nagyon-nagyon befogadó közösségbe kerültem, egy kis család volt a röplabdacsapatom is kint, nagyon szerettem.

Nem merült fel benned, hogy kint maradsz?

De, felmerült, de a vízum miatt mindenképpen haza kellett jönnöm. Mire hazaértem, frissült a budaörsi együttes, csapatkapitány-választás is volt, edzőváltás után is voltunk, így mivel egyre jobban alakult az itthoni klubom, ráadásul ilyen korán a családtól sem akartam elszakadni, ezért el is halványult ez a gondolat. Talán valamikor szeretnék a jövőben még kimenni, de most nagyon örülök, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek és Magyarországon is fogok egyetemre járni.

Mit fogsz tanulni?

Az IBS-re fogok járni februártól és menedzsmentet fogok tanulni angolul. A jövőben mindenképpen valamilyen szerepet szeretnék szánni a röplabdának, de közben szeretnék fókuszálni a tanulásra is. A családi business-t is vinném tovább. Édesapám és a család férfi ágában szinte mindenki építészmérnök, így ez a családi hagyomány valamennyire nekem is öröklődött. Érdekel ez az irány. Anyukám ingatlanértékesítő, így a „ház” benne van a családban… Efelé szeretnék én is orientálódni, de természetesen nem szeretném elfelejteni a röplabdát. Most az iskola valamelyest azonban fontosabb.

Liberót játszol az együttesben. Ez nem épp az a poszt, amit sokan elképzelnek mikor röplabdázni kezdenek. Neked hogy jött ez?

Kicsit furcsa ez nekem, hiszen amikor belevágtam a sportágba, akkor feladóként kezdtem. 8 éve röplabdázom és az első hat és fél évben én feladó voltam. Még két edzővel ezelőtt, Mártinál, aki egy játékosunk anyukája, akkor kerültem erre a posztra, ő kezdett el velem foglalkozni mint liberó. Ettől kezdve „rámragadt”, az utána következő edzők már liberóként számoltak velem. Jól érzem magam ezen a poszton, még akkor is, ha néha hiányzik az, hogy feladó legyek. Sok múlik egy liberón, hiszen övé az első lépés egy támadásban, nagy felelőssége van, hogy a végén ponttal lehessen lezárni a labdamenetet. Küzdőszellemű vagyok, még ha néha nem is látszik, de bennem pezseg a vér, ha olyan szituáció van… Nagyon szeretek liberó lenni.

Ehhez kell egy erős kiállás, nagy hang, hogy irányítani tudd a védekezést. Ezt mennyire érzed magadénak?

A nagy hang az meg van, mindig is meg volt, mindig rátermett személyiségem volt. Néha a pályán persze ez elveszik, hiszen fiatalabb játékos vagyok… Nem én vagyok a legfiatalabb, de néha így sincs meg bennem a kellő erő, hogy rászóljak egy idősebbre a parkettán. De olykor azért „kijön belőlem az állat…” (nevet) De ezen is kell dolgozni, hogy minden helyzetben mondjam, hogy „az én labdám”, ezt próbálja belém nevelni Irénke néni is (Fésüs Irén, a vezetőedző).

Milyennek ez a csapat belülről?

Nagyon jónak, bár az nem mindenkinek jön le, hogy nekünk milyen jó csapategységünk, milyen remek közösségünk van. Szoros kapocs van köztünk, mindenki szeret mindenkit, még úgy is, hogy különböző helyekről jöttünk, nem mindenki Budaörsön szocializálódott. Eleinte szkeptikusak voltunk, hogy mennyire tudnak majd az újonnan érkező fehérváriak beilleszkedni, de egyből teljesen sikerült! Egy hullámhosszon van mindenki, nagyon szeret mindenki mindenkit, nagyon hasonló az ízlésünk is stílusban, zenében… Hatalmasakat nevetünk együtt. Nagyon szeretem ezt a csapatot!

Milyen erős ez a csapat? Hova lövöd be a BDSE-t?

Sokat fejlődtünk Irénke néni érkezése óta mind technikában, mind erőnlétben. Sajnos amit edzésen már tudunk, azt nem mindig tudjuk előhozni mérkőzéseken is, ezt látni kell, de szerintem viszonylag magas szinten vagyunk, csak fejben kell még sokat fejlődnünk – persze magamat is beleértve, ezen nekem is sokat kell még dolgoznom. Technikailag jó szinten vagyunk, nincs semmi gond, de mentálisan van még hova fejlődnünk.

Mennyire visel meg titeket egy ilyen kaotikus szezon járvánnyal, bizonytalansággal?

A bizonytalanság nagyon rossz hatással van az együttesre. Van edzés, nincs edzés? Van meccs? Ha nincs, mit csinálunk helyette? Edzünk? Oké, és mikor fogunk pihenni? Családhoz mikor tudok menni? Senki nem tud semmit belőni, ez a káosz nem jó, pláne hogy most online oktatás van, ahhoz is igazodni kell, hogy mindenki tudjon edzésre jönni. Ez is rányomja a bélyegét a csapat teljesítményére.

A csarnokon kívül mivel szeretsz foglalkozni?

Nagyon társasági ember vagyok, nagyon szeretek a családommal is lenni, akár filmet nézni vagy játszani is velük. De szeretek egyedül is lenni, olyankor általában naplót írok, olvasok vagy sorozatot nézek. Barátokkal is sok időt töltök, túrázni szoktunk, vagy piknikezni, amikor mindenki hozza a saját ételét, együtt vagyunk. Persze most nem annyira van rá alkalom, hiszen az idei érettségi után szétszéledtünk kicsit a baráti körünkkel, ráadásul a hideg is jön, de a mai napig is van egy csoport az osztályból, akivel tartom a kapcsolatot. Velük sokat találkozom, nagyon szeretek társasággal lenni.

Jelmondatod?

Ezen sokat gondolkoztam… Talán az, hogy amit el akarok érni, azért keményen kell dolgoznom. Ez a családban is egy mottó, hiszen édesanyám is 22 évig sportolt, válogatott squash-játékos volt, valamint édesapám is 56 évesen heti szinten fallabdázik és focizik. A sport nálunk mindig középpontban volt, és ebből is megtanultuk, hogy ha keményen dolgozol, akkor bármit elérhetsz!