AZ MRSZ FELFÜGGESZTETTE AZ UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGOKAT

AZ MRSZ FELFÜGGESZTETTE AZ UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGOKAT

Fontos döntést hozott meg a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége: január 15-ig felfüggeszti az összes utánpótlás bajnokságot U19-től U11-ig. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

Tisztelt Tagszervezetek!

A Magyar Röplabda Szövetség 2020. november 18-tól - a COVID-19 koronavírus megjelenésének és terjedésének megelőzése érdekében - felnőtt és utánpótlás bajnokságaiban, illetve az általa szervezett egyéb sportrendezvényein további intézkedésig a következőkről tájékoztatja tagszervezeteit és a hírközlő szerveket a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet alapján.

A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége mai döntései a 2020. november 10-én megjelent 484/2020. (XI.10.) számú Kormányrendelet rendelkezései szerint terem-, strand- és ülőröplabda szakágára, azok hivatásos és amatőr, felnőtt és utánpótlás korosztályaira vonatkoznak.

A versenyek és az azokra felkészítő edzések tekintetében az alábbi korlátozó intézkedéseket, vezeti be, tekintettel a tagszervezeti felmérés eredményére:

1.
A 2020/2021. évi Teremröplabda NBI Extraliga és NB I Liga felnőtt bajnokságok, valamint a 2020/2021. évi Teremröplabda Magyar Kupa versenysorozata az elfogadott, módosított halasztási és jelentési protokoll alapján a továbbiakban is folytatódjanak, amíg a felettes szervek erre lehetőséget biztosítanak. A 2020/2021. évi Teremröplabda Magyar Kupa versenysorozatának döntője a lebonyolíthatóság érdekében 2021. március 12-14-én kerül megrendezésre, azzal a lebonyolítást érintő változtatással, hogy elődöntő-döntő rendszerű 4-es döntő formájában bonyolódjon. Ennek érdekében az MRSZ Versenybizottság által javasolt versenynaptár és versenykiírás változások elfogadásra kerültek. A lebonyolítás kapcsán a férfi és a női csapatok bajnoki rendszerének különbözősége miatt, további változtatás lehetséges.

2.
A 2020/2021. évi Teremröplabda NB II bajnokság folytatásának lehetőségéről készüljön egy újabb felmérés 2020.11.20-ig, a bajnokságban szereplő felnőtt és U21-es csapatok megkérdezésével, ennek eredménye után hoz döntést.

3.
A 2020/2021. évi Teremröplabda utánpótlás bajnokságokat (U19-U11) 2020 november 23-tól kezdődően felfüggeszti 2021 január 15-ig. Megbízza az MRSZ Főtitkárt, hogy az MRSZ szakmai bizottságai és szervei közreműködésével készítsen olyan versenykiírás módosításokat, amiknek segítségével a felfüggesztést követően lebonyolíthatóak lesznek az utánpótlás bajnokságok. A tervezetnek tartalmaznia kell az utánpótlásra vonatkozó PCR tesztelési protokoll elképzeléseket, valamint az egészségügyi szűrésekre vonatkozó ajánlásokat. Az edzések a helyi adottságoknak és a Kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően, a járványügyi előírások szigorú betartásával folytatódhatnak.

4.
A Strandröplabda felnőtt versenyek, tornák az elfogadott, Strandröplabda versenyrendezési feltételek járványügyi szabályaiban foglaltak alapján a továbbiakban is folytatódjanak, amíg a felettes szervek erre lehetőséget biztosítanak. Az edzések a helyi adottságoknak és a Kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően, a járványügyi előírások szigorú betartásával folytatódhatnak.

Az egyes döntésekhez kapcsolódó kiegészítő rendelkezéseket és részletszabályokat mellékelten találják.

Üdvözlettel:
Ludvig Zsolt, MRSZ Főtitkár