Szombaton beindul az idény, legalábbis ami az U20-as bajnokságot illeti: a BDSE fiataljai a legjobbak között, az I. osztályban szerepelnek majd, és az UTE otthonában kezdik meg egy háromcsapatos minitornán a szezont. Az együttesünkre évek óta jellemző, hogy kettős terheléssel csinálja végig az idényt, hiszen rendkívül fiatal játékosállományunk okán a röplabdázóink többsége az NBI és a Magyar Kupa mellett az utánpótlás-sorozatban is pályára lép. A két frontvonal közül az első, az U20-as bajnokság már a hétvégén elrajtol, míg a felnőttek a MK selejtezőjében bizonyíthatnak először, méghozzá október 9.-én a Vasas fiókcsapata ellen, majd közel egy hónap múlva a felnőtt élvonalbeli pontvadászat is kezdetét veszi, akkor pedig egy másik Extraliga-szereplő nagyágyú, a Békéscsaba fiókcsapata érkezik majd Budaörsre.
Ami a teljes keretet illeti, nem lesz sok változás: mindössze három távozó, illetve egy érkező játékosunk van a keretünkben, illetve két játékos felkerül az utánpótlásból – rájuk elsősorban az U20-as bajnokságban számít majd Ujvárosi Levente. Az együttesünknek 5 olyan játékosa van, aki már nem léphet pályára az U20-asok között, ebből is látszik, mennyire fiatal gárdáról van szó – emiatt nem is érdemes külön kezelni az NBI-es és az U20-as keretünket, hiszen utóbbi szinte teljesen az élvonalbeli együttesre épül. Persze
a megújult lebonyolítású, jóval izgalmasabbnak ígérkező új NBI-es idényben óriási szükség lesz a rutinosabb játékosaink tapasztalatára, húzóemberei és vezérei lehetnek ennek a szemtelenül fiatal gárdának. Tekintsük is át, mi változott a BDSE-Emericus keretében az előző idényhez képest!
TÁVOZÓK
Horváth Irma feladóátló
Németh Tekla feladó
Tóth Luca szélső ütő
ÉRKEZŐ
Tátrai Zsanett a csapatunk új igazolása! A 2004-es születésű játékos 2 éven át szüneteltette pályafutását, de mivel testvére, Tátrai Nikolett remekül érzi magát nálunk, így Zsanettet is sikerült meggyőzni karrierje folytatásáról. A még mindig rendkívül fiatal, mindössze 18 éves, korábbi utánpótlás-válogatott libero nagy erősítést jelenthet együttesünknek, ráadásul az U20-as bajnokságban is pályára léphet, ahol a terhelés miatt kelleni is fog a segítsége. Ujvárosi Levente várhatóan feladóátlóként számol majd a rendkívül tehetséges röplabdázóval, képességei alapján húzóemberünk lehet!
AZ EGYÜTTESSEL KÉSZÜLŐ UTÁNPÓTLÁSKORÚ JÁTÉKOSOK
Flach Dóra és Moldvay Szofi egyaránt a csapattal együtt készül, előbbi várhatóan az Emericus NBII-es csapatában is pályára lép majd, s mindketten elsősorban az U20-as együttest erősítik majd Budaörsön – kivéve, ha kiváló munkájukkal és játékukkal meggyőzik a vezetőedzőjüket, hogy az NBI-es keretből is kihagyhatatlanok. Flach Dóra a DELTA egyesületénél kezdte pályafutását, 2021-től pedig az Emericusban röplabdázik, négyszer az U16-os válogatottban is pályára lépett a 2004-es születésű feladó. Moldvay Szofi 2005-ben született, Vasas nevelés, most nyártól szerepel a Budaörsi DSE színeiben. Tehetségére elsősorban liberoként számít majd a szakmai stáb.
A BDSE KERETE:
DARVAS HANNA 2005. 05. 26. feladó
FLACH DÓRA 2004. 02. 15. feladó
FUTSEK SÁRA 2000. 09. 05. libero
HERNÁDY SÁRA 1998. 03. 18. center
HORVÁTH PETRA 1994. 02. 01. szélső ütő
JAKAB BOGLÁRKA 2005. 01. 30. szélső ütő
KISS ZSÓFIA 2003. 02. 01. center
MERZA ZSÓFIA 2002. 12. 09. center
MOLDVAY SZOFI 2005. 07. 17. libero
PISÁK FLÓRA 1997. 12. 12. feladóátló
PISÁK LUCA 2003. 01. 09. feladó
RÉKASI SÁRA 2002. 05. 03. center
TÁTRAI NIKOLETT 2000. 01. 14. szélső ütő
TÁTRAI ZSANETT 2004. 08. 25. feladóátló
UJVÁROSI BOGLÁRKA 2006. 12. 22. libero
VINCZE SÁRA 2002. 08. 22. szélső ütő
A vastaggal szedett játékosok csak a felnőtt NBI-ben lépnek pályára, az U20-as bajnokságban nem.
HAJRÁ, BDSE!