UJVÁROSI LEVENTE A BDSE ÚJ VEZETŐEDZŐJE!


Ujvárosi Levente a tavalyi szezon végén Veszprémbe távozó Fésüs Irént váltja a kispadon, méghozzá megújult szakmai stábbal.

A 2021-22-es bajnoki évadnak új vezetőedzővel vág neki a BDSE-Emericus: Fésüs Irén vezetőedző Veszprémben folytatja pályafutását, a klub pedig házon belül kívánta kezelni a helyzetet. A felnőtt és az U21-es csapat élére Ujvárosi Levente került! Ismerjék meg a csapat új vezetőedzőjét!

„A Ráckevei Ady Endre Gimnázium testnevelés-fizika szakos tanáraként dolgozom 26 éve. Itt alapítója és szakosztályvezetője vagyok a Városi Sportegyesület röplabda szakosztályának. 10 évet töltöttünk NBII-ben, majd több éremmel a hátunk mögött a magasabb színvonal miatt a Budapest bajnokság I. osztályában indultunk és szereztünk bajnoki címet, valamint több érmet. Pénz és teremhiány miatt nem volt realitása az NBI-es indulásnak. Ez idő alatt több száz játékost neveltem fel az első érintéstől. A felnőtt bajnokság játékosai néhány kivételtől eltekintve a gimnázium tanulói voltak.”

Ujvárosi Levente tehát tapasztalt a fiatalok nevelésében és beépítésében – amire nagy szükség is lesz Budaörsön, hiszen egy rendkívül alacsony átlagéletkorú, de annál motiváltabb és elszántabb csapattal futunk neki az NBI-es küzdelmeknek. A szakmai stábot is budaörsi szakemberekből állította össze Ujvárosi Levente.

„Két szezont dolgoztam a BDSE-Emericus csapatánál. Most az a megtiszteltetés ért, hogy vezetőedzője lehetek az NBI-es csapatnak. Kiváló szakemberekkel dolgozhatok együtt Herczog Csaba másodedző és Szíjártó Mátyás erőnléti edző személyében. Fontos számomra, hogy mindhárman pedagógusok vagyunk. Dezső Béla szakosztályvezető jóvoltából pedig jó körülmények közt végezhetjük a munkát.”

A munkát már augusztus óta végzi a csapat, amelynek keretét is ismertetni fogjuk hamarosan. Az biztos, hogy rendkívül nagy kihívás lesz ez az idény: Fésüs Irén vezetésével az előző szezon végére látszott beérni a munka, de mivel volt kisebb-nagyobb mozgolódás a keretben, így a jelentős energiát kell fordítani a csapat formálására, hogy készen álljunk a szezon kezdetére.

„Ebben a bajnoki évben is tovább kell folytatni a fiatalok beépítését a csapatba. Igyekszünk hasonló mentalitású a csapat érdekeit szem előtt tartó játékosokat nevelni és válogatni. A keretnek sok gimnáziumi és egyetemi hallgatója van, mellyel az U21-es bajnokságban is indulunk. Augusztus 2. óta dolgozunk folyamatosan.”

Az NBI-es együttesünk most szombaton 18:30-kor kezdi meg az új szezon küzdelmeit. Ellenfelünk a MÁV-Előre SC-Bericap lesz, s a fehérváriakat végre nézők előtt fogadhatjuk!

De a Magyar Kupában már túl van a sikeres bemutatkozáson az együttes: a mieink óriási csatában 3:2-re győztek a BVSC-Zugló otthonában. 

Szombaton folytatjuk!

HAJRÁ, BDSE!

Következő mérkőzés


Békéscsabai Röplabda Sportegyesület

2024-04-20

-

Budaörsi DSE - EMERICUS SE







Legújabb híreink