KÉT GYŐZELEM A ZSÁKBAN, HARMADIKRA KÉSZÜLÜNK!


Az első fordulóban rosszul indítottuk az NBI-es pontvadászatot, a MÁV Előre SC-Bericap ellen 3:0-s vereséget szenvedtünk. A következő két fordulóban azonban beindult a pontgyártás: előbb a veszprémi CoreComm-VESC ellen hazai pályán, majd Jászberényben sikerült háromszettes győzelmet aratnunk. Ma az ellentétes utat bejáró Kispest SE csapatát fogadjuk Budaörsön!

A székesfehérvári MÁV Előre SC ellen semmi sem sikerült: bár a kupában összejött a továbbjutás a BVSC-Zugló ellen, a fehérváriakkal szemben nem jött össze a pontszerzés. Ujvárosi Levente együttese azonban ezután nagyot fordított az eseményeken: előbb a VESC, majd a JRK ellen aratott sima győzelmet!

A veszprémi "egyetemisták" ellen Hernády Sára volt a csapat fő pontgyárosa, 11 egységgel zárt, így a kilátogató, mintegy 100 fős lelkes szurkolótáborunk szeme láttára 1 óra 13 perc alatt győztünk 3:0-ra!

"Nagyon fontos mérkőzés volt a mai. Végig koncentráltan és csapatként játszottunk. A lányok maradéktalanul betartották a taktikát. Jó úton járunk és ez a lényeg!" - mondta el a mérkőzés után Ujvárosi Levente, a csapat vezetőedzője.

BDSE-Emericus           -           CoreComm-VESC           3:0 (15; 21; 21)

Pontszerzőink: Hernády Sára (11); Horváth Petra (9); Vincze Sára, Pisák Luca (8-8); Kiss Zsófia (6); Tátrai Nikolett (5); Jakab Boglárka (1); Pisák Flóra; Horváth Irma; Németh Tekla; Darvas Hanna; Tóth Luca; Ujvárosi Boglárka (L); Futsek Sára (L)

A folytatás is remekül sikerült: a harmadik fordulóban Jászberénybe látogattunk, és újfent sima sikerrel örvendeztettük meg a szurkolóinkat. A hazaiak erejéből két szoros játszmára futotta, így újabb háromszettes sikerrel megszereztük az újabb 3 pontunkat. A csapatból kiemelkedett a 14 pontig jutó Jakab Boglárka, valamint a 13 egységet begyűjtő Vincze Sára. Az új játékosok beépítése jó ütemben halad!

"A mai bajnoki azért ér sokat, mert kellenek a játékpercek és a győzelmek az újoncoknak. Így hétről hétre erősebbek és stabilabbak leszünk. Különösen fontos, hogy a harmadik játszmában hátrányból tudtunk nyerni. A sérültjeink így teljesen gyógyultan térhetnek vissza. Köszönjük a hibátlan játékvezetést." - foglalta össze a találkozót Ujvárosi Levente.

Jászberényi RK           -           BDSE-Emericus           0:3 (-13; -20; -23)

Pontszerzőink: Jakab Boglárka (14); Vincze Sára (13); Tátrai Nikolett (9); Darvas Hanna (8); Kiss Zsófia (3); Merza Zsófia, Hernády Sára (1-1); Pisák Flóra; Horváth Petra; Pisák Luca; Futsek Sára (L)

A legfőbb célunk, hogy ma is folytassuk a győzelmi szériát! A budaörsi Aramis Sportcsarnokban azt a Kispest SE-t fogadjuk, amely hozzánk képest ellentétes utat járt be: az első fordulóban hazai pályán 3:2-re múlták felül a derecskei DSZC-Eötvös DSE együttesét, azonban ahhoz a két ponthoz újabbakat nem sikerült újabbakat szerezni. Az Eötvös ellen 2:0-ról tudtak fordítani, ami óriási fegyvertény, így nem szabad ellenük elkényelmesedni nagy előnyben sem. A kispestiek a következő két fordulóban két 3:0-s vereséget szenvedtek: előbb a TFSE ellen idegenben, majd a Gödöllői RC ellen a hazai pályájuknak számító Szent Gellért Sportcsarnokban. Ez két előre borítékolható vereségnek is tekinthető, és kíváncsian várjuk, hogy hozzánk képest hol tartanak a fővárosiak!

NBI Liga           4. forduló           helyszín: Budaörs, Aramis Sportcsarnok; időpont: 11.06., 18:30

BDSE-Emericus           -           Kispest SE

A mérkőzésre a belépés ingyenes! A belépéshez a védettségi igazolvány felmutatása kötelező!
A tabellán az NBI 3 hibátlan együttese ellépett kicsit: mind a TFSE, mind a Gödöllői RC, mind a MÁV Előre 9 ponttal és 9:0-s szettaránnyal áll. Mögöttük következünk mi: a BDSE 6 pontot gyűjtött, 6 nyertes és 3 vesztett játszmával. Ezután újabb kis szakadék következik: éppen mai ellenfelünk, a Kispest SE áll mögöttünk az 5. helyen 2 ponttal, majd az Eötvöst találjuk a 6. helyen. A tabellát a szettgyőzelem nélkül álló VESC és Jászberény zárja.

Ebből is kitűnik, hogy eddig a talán gyengébb játékerőt képviselő VESC és Jászberény ellen sikerült győzni, így a mai nap vízválasztó lehet: a Kispest SE ellen megmutathatjuk, valójában hol tartunk felkészültségben, összeszokottságban, játékerőben!

Mindenképpen győzni kell!

Hajrá, BDSE!

Következő mérkőzés


Békéscsabai Röplabda Sportegyesület

2024-04-20

-

Budaörsi DSE - EMERICUS SE







Legújabb híreink