Ma délelőtt megtartotta a női Magyar Kupa sorsolását a Magyar Röplabda Szövetség. A torna selejtezővel indul, csapatunk pedig a következő körben, a nyolcaddöntőben csatlakozik a küzdelmekhez.
21 csapat nevezett a női Magyar Kupára. Irányított sorsolást tartottak az MRSZ illetékesei, amelynek értelmében 4 csapat kiemeltként várta a gömbök kihúzását. A Budaörs nem volt köztük, de egyesületünk elkerülte a selejtezős kezdést, így a nyolcaddöntőben kapcsolódnak be a küzdelmekbe Fésüs Irén tanítványai.
Ellenfelünk a 8 közé jutásért a balatonfüredi Szent Benedek Röplabda Akadémia lesz. Az együttesük az Extraliga abszolút újonca, és az előző szezonról nincsenek jó emlékeink: mind hazai pályán, mind idegenben 3-0-s vereséget szenvedtünk ellenük. Nem tudni, mennyit változott a keretük, de nem számíthatunk arra, hogy jelentősen gyengültek volna - nagyon nehéz mérkőzésekre kell számítani. Oda-visszavágós rendszerben küzdenek meg a csapatok a negyeddöntőbe jutásért.
A legjobb 8 között a papírforma szerint a Nyíregyháza várhat a párharcunk győztesére. A nyírségiek a selejtezőből a BVSC - Miskolc párharc győztesét kapják a nyolcaddöntőben, és mindkettejük ellen egyértelmű esélyesnek számítanak.
Az időpontok még nem ismertek. Amint az lesz, azonnal beszámolunk róla közösségi média felületeinken!
Tavaly a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, reméljük, idén tovább is tekinthetünk a Magyar Kupában...
HAJRÁ, BDSE!