EXTRALIGA TAPASZTALATTAL SZOMBATHELYRŐL


Csóka Lili a nyáron csatlakozott együttesünkhöz. A még nem egészen 20 éves irányító az Extraligás Szombathelyi Haladástól érkezett, ahol tavaly ősszel 8 mérkőzésen is szerepet kapott mint a csapat elsőszámú irányítója. Kifejezetten elégedettek voltak vele – de váltania kellett, és a Budaörs megkeresésére mondott igent. Mindez szóba került a beszélgetésünk során. Interjú!

  • Ideérkezésed előtt 3 évet töltöttél a Szombathelyi Haladásnál. Milyen volt ott?
Nagyon jó volt az ott töltött 3 esztendő! Először a junior csapatba hívtak, aztán az őszi szünetben felkerültem a nagycsapathoz, mert a második számú feladójuk az egyetem mellett nem tudta teljesen ellátni a posztot, és be kellett segíteni. Onnantól a felnőtt csapattal edzettem. Az első szezonban nem nagyon kaptam játéklehetőséget, majd a másodikra hoztak mellénk még egy feladót, szóval akkor az volt a legfontosabb, hogy tanuljak és fejlődjek a nagyok között. Tavaly aztán eljött az én időm is: az elsőszámú feladónk lesérült, így jó pár meccsen szerephez jutottam.

  • Milyen volt hirtelen bekerülni a sűrűjébe egy Extraligás csapatnál?
Nagyon jó volt, én nagyon élveztem! Hatalmas kihívás volt, de azt is tudtam, hogy ha rágörcsölök, akkor csak rosszabb lesz. Úgy voltam, hogy nyújtom amit tudok és lesz, ami lesz…

  • Mit tanultál ebből a nyolcmeccses időszakból?
Megterhelő volt, de jól éreztem magam, sokat fejlődtem ebben az időszakban. A csapattársaim nagyon segítőkészek voltak, mindenben próbáltak támogatni.

  • Mindig is röplabdázó szerettél volna lenni?
A nővérem által ismerkedtem meg a sportággal általános iskola negyedik osztályában: ő járt délután edzésekre, elkísértem és végül ott ragadtam vele együtt… Átkerültem később a szombathelyi sportiskolába, ott nevelkedtem pár évet, majd az egyetemi együttesnél folytattam, ahonnan leigazolt a Haladás. Mindig szerettem sportolni, több sportágat is kipróbáltam és a röplabda volt az, ami megragadott. A mozgás volt a lényeg az elején, nem az, hogy mi lehet belőle.

  • Most már pedig mint Extraliga tapasztalattal rendelkező feladó érkeztél Budaörsre.
Amikor a Budaörs megkeresett, akkor már nagyjából tudni lehetett, hogy Szombathelyen nem lesz versenyképes együttes, amely megállná a helyét az Extraligában vagy az NBI-ben. Így mindenképpen szerettem volna eljönni, ha érkezik valamilyen lehetőség. Budaörsre hívtak, és sokat nem is gondolkoztam: tudtam, hogy ezt szeretném csinálni, és ehhez tovább kell lépni Szombathelyről. De így sem volt könnyű, hiszen most szakadtam el először a családtól, választanom kellett az otthoni kényelem és a budaörsi élet között, ahol egyedül kell fenntartanom a lakást. Találtunk egy jó lakást, ami a közvetlenül sportcsarnokkal szemben van, így az edzésre csak át kell sétálnom. A szüleim segítettek költözködni. Néha fura egyedül lenni a csöndben, hiszen nagycsaládból jöttem, de egyébként jól viselem.

  • Volt megkeresésed más klubtól is?
Volt később, igen, de 

a budaörsi feltételek alapján nekem nem volt kérdés, hogy idejövök. A szakmai vonal itt a legerősebb, ez volt a legfontosabb. 

A csapat nagyon kedvesen fogadott, aranyos volt velem mindenki, és most már kifejezetten jóban vagyok mindenkivel.


  • Mi a hosszútávú célod a röplabdában?
Szeretnék minél tovább a pályán lenni első számú feladóként. A pályán szeretnék lenni, nem pedig a sarokban állni… Ameddig csak lehet.

  • Milyen a kapcsolatod a vezetőedzővel, Fésüs Irénnel?
Nagyon jó! Amikor megkeresett a BDSE, akkor is nagyon szimpatikus volt, és ez azóta sem változott. Kemény, nehéz edzések vannak, de ez kell ahhoz, hogy elérjük a céljainkat. Talán némelyik edzés még erősebb is, mint az Extraligában volt.

  • Mire lehet képes az együttes az új szezonban?
Képesek lehetünk meglepetéseket okozni, de ez attól is függ, mennyi idő alatt sikerül összeszoknunk és hogyan tudunk együttműködni a pályán. A csapat támadásban nagyon erős lehet, nagy az ütőerő a csapatban, de a röplabda nagyon összetett sportág, így a védekezésnek ugyanolyan fontos szerepe van. Reméljük, hogy az sem fog rosszul menni. Sajnos nem vagyunk egy nagyon magas csapat, én sem, így sáncban lehetnek gondjaink, így plusz energiát kell mozgósítanunk védekezésben.


  • Mivel telik a röplabdán kívüli életed?
Nagyon szeretek olvasni mindenféle könyvet, ami épp a kezem ügyébe kerül. Sok időt töltök a családdal, de a napjaimat többnyire kitölti a röplabda. Van otthon egy dalmatám, őt nem tudtam sajnos magammal hozni, mert hatalmas a mozgásigénye, erre pedig otthon sokkal nagyobb területe van. Hiányzik, de amikor hazamegyek, nagyon örül ő is nekem. A felkészülés alatt hétvégenként haza tudtam menni, de amikor elkezdődnek a tétmeccsek, akkor már valószínűleg inkább a család fog jönni hozzám.

  • Megtaláltad a helyed Budaörsön?
Igen, megtaláltam.

Legújabb híreink